HannaHJóga

Jóban-jobban

2018. június 02. 20:56 - hannahjoga

Mindenkinek megvan a maga keresztje. A keresztút viszont könnyebb akkor, ha van valaki, aki figyeli a lépteidet, és a hónod alá nyúl, amikor terhedet cipelve megbotlasz.

Ha Te is annyira szerencsés vagy, hogy így élheted az életedet, akkor nyilván ismerősek az alábbi tippek, ha pedig még nem találtad meg a személyes Simonodat, talán érdemes a most következő szempontok közül néhányat figyelembe venni.

Nem igazán tudok olyan gyógyíthatatlan, krónikus betegségről, ami ne jelentene korlátozottságot az életnek legalább egy területén. Az ilyen betegségek az esetek többségében ráadásul együtt járnak szorongásos tünetekkel, hosszabb-rövidebb depressziós időszakokkal, és egy alapvető bizonytalanságérzettel. Mi lesz holnap? És a jövő héten? Lefoglalhatunk-e egy nyaralást? Van-e értelme elkezdeni esküvőt szervezni? Milyen állapotban leszek éppen aznap? És ha le kell fújni az egészet? És ha elvesztem a munkám? A létbizonytalanság esetünkben nem az általános gazdasági helyzetből fakad, hanem abból, hogy egyszerűen nagyobb a kockázata a kiesésnek - emiatt a munkáltatók sem szeretnek annyira alkalmazni egy krónikus beteg embert. Ez tény. Ahogyan az is tény, hogy az ilyen gondolatok erősen befolyásolják a mindennapokat. Valódi áldás az a kapcsolat (akár szerelmi, akár baráti, akár családi), ami képes ellensúlyozni ezeket az érzeteket. Az igazi csoda pedig az, hogy az elfogadással a "gyógyulás", a tünetek enyhülése is lehetségessé válik.

Íme néhány vezérelv, ami a Mi életünkben segítséget jelent:

1. Őszinteség. Nyolc évvel ezelőtt úgy gondoltam, már túl vagyok a legrosszabb szakaszon, de még így sem volt könnyű elmesélni az addig történteket. Persze, a harmincas éveihez közeledve senki sem nullkilométeresként érkezik egy kapcsolatba, de a maradandó károsodásokra azért érdemes felhívni az "új tulaj" figyelmét. Sajnos van, aki már itt kereket old, de ekkor legalább nem raboltátok egymás idejét.

2. Az együttélés kompromisszumokat kíván meg - jelen esetben az egészséges féltől konkrét áldozatokat is. Ha IBD beteggel él együtt valaki, jó felkészülni arra, amire nem lehet felkészülni: ha megoldható, érdemes külön WC-t használni. Nálunk költözéskor a lakásválasztás szempontjai ezzel a plusz kitétellel is gazdagodtak. Ha nem lehetséges, akkor is a beteg szükségleteit kell szem előtt tartani. Elsőbbségadás kötelező - és az IBD-st illeti meg.

3. Riadólánc. Volt már, hogy egykori munkahelyeimen megkaptam a kritikát, miszerint a WC-re is telefonnal járok. Akkor és ott sosem álltam le magyarázni, de minden betegtársamnak azt javaslom, hasonlóan tegyen, hogy segítséget tudjon kérni, ha arra van szükség.
Ha nagy lakásban éltek, a lakáson belül is fontos, hogy vidd magaddal a telefonod. Egy hajnali ájulás-közeli görcsöléskor jól jöhet, hogy rá tudsz csörögni a Párodra. A kisebb lakásban működik a kiabálás is. :)  
Apropó riadó: ugye senki (ez az egészséges olvasókra is vonatkozik) nem felejtette el a telefonjába ICE jelzéssel ellátni a veszély esetén értesítendő nevet?

4. Legyen minden rendben. Szintén saját tapasztalat, hogy óriási megnyugvást tud adni, amikor elrendezed a dolgaidat. Talán elsőre morbidnak hangzik, de ez is egy olyan tanács, ami nem csak a betegeknek megfontolandó: írd össze, halálod esetén milyen javak fölött kell rendelkezni, mi hol van, ki férhet hozzá és hogyan. Ha szükséges, fordulj ügyvédhez, de már az is nagy előrelépés, ha utána nézel annak, kik a biztosításod, megtakarításod, stb. kedvezményezettjei. Jó tudni például, hogy ahol nem kellett megjelölnöd kedvezményezettet, ott a hagyatéki eljárás fog dönteni.
Összeírhatod, kire hagyod ingóságaidat, mi az, amit jótékony célra ajánlasz fel. Az egészségesek nyilatkozhatnak a szerveik adományozásáról is. Kinyilváníthatod, milyen temetést szeretnél. Ha ez egyszerre túl riasztóan hangzik, részletekben foglalkozz a kérdésekkel.

5. Szavakból (is) érteni kell egymást. Nem régen merült fel nálunk a jelszó bevezetése, amire akkor van szükség, ha tényleg indulnunk kell például vendégségből. Családi körben persze más a helyzet, de udvariassági látogatáskor jobb csak annyit mondani a másiknak, hogy "Induljuk lassan*, Szívem!" (*most azonnal), mint Ádám-Évától elkezdeni magyarázni, hogy beütött a krach. 

6. Asszisztencia. Tudnod kell, hogy számíthatsz-e a másikra. Akár arról van szó, hogy betelefonál helyetted a munkahelyedre, akár arról, hogy szól a Szüleidnek, hogy baj van (szegény Anyukám emiatt mindig megijed, ahányszor a Férjem felhívja... :)), meg kell tennie. Kérdés, szájhúzás, zokszó nélkül rendelkezésre kell állnia ehhez egész életetekben. Hívnia kell a mentőt, vázolnia kell a tüneteket, tudnia kell, mit hozzon a patikából, bioboltból, el kellett látni a háztartást, ha szükséges, mosdatnia kell, vagy éppen takarítania utánad. Fedeznie kell költségeket, fel kell készülnie (persze Veled együtt) arra, hogy előfordulhatnak anyagi nehézségek. Ez van. Ezen kár szépíteni bármit is. Ideális esetben ugyanúgy Te is megtennéd érte bármikor - szintén ideális esetben erre nincs szükség.

Az utolsó pontban írtakkal kapcsolatban nem sokat tehetünk. Amit viszont a mi kötelességünk megtenni, az a hálaadás. Sosem fogod tudni viszonozni azt, ha valaki így él Veled, ilyen mélységekig támogat, de mindennap imába foglalhatod a nevét, és megköszönheted, hogy Te vagy rosszul, és nem Ő. Kár ezen merengeni, mérlegelni, de nem könnyű elengedni a tudatot, hogy adósa vagy valakinek egy életen át. 

Mindezek után egy utolsó tipp, talán a legfontosabb: sose engedd, hogy a félelmed, kételyeid, aggodalmaid akadályt jelentsenek. Foglaljátok le a nyaralást, szervezzétek meg az esküvőt, tervezzetek évekre előre, mert pont ezek a dolgok azok, amik emelnek az energiaszinteden. 

Ezek után felmerülhet bárkiben is a kérdés, hogy érdemes-e élethosszig elköteleződni, stabilan élni, támaszt adni és kapni? Bennem biztosan nem. 

(foto: Cserkuti Tamás)

 

Szólj hozzá!

Létforduló

2018. május 18. 22:18 - hannahjoga

Május 19-e, IBD World Day. A gyulladásos bélbetegségekben (Crohn-betegség és colitis ulcerosa) szenvedők világnapja. A szóban forgó betegségekről az Egyesület honlapján olvashatsz, ahol sok más hasznos információt is megtalálsz.

2017. május 19-e, az utolsó munkanapom alkalmazottként.

2017. május 19-e, az első jógaóra, amit én vezetek, ráadásul Betegtársaimnak, az Egyesület szervezésében megrendezésre került IBD Világnapi rendezvényen.

Sosem volt furcsább napom. Aznap reggel leadtam a céges notebook-omat, belépőkártyáimat, aláírtam az elszámolásokat, és elköszöntem. Amikor kiléptem az irodából, nyári meleg volt, éhes voltam, szomjas és fáradt, nyomta a cipő a lábam, és régóta először nem volt sem internet, sem pénz a telefonomon. Teljesen üres volt a fejem, és a naptáram, nem volt dátum, amikor munkába állok egy új helyen, vagy amikor megérkezik a következő fizetésem a számlámra. Először kerített hatalmába az az érzés, amitől azóta is sokszor megijedek: bizonytalanság és totális szabadság. Délután felöltöttem az új "munkaruhámat", és elkezdtem azzal foglalkozni, amiben Önmagam lehetek. Csillogó szemeket, lelkes kérdéseket, reményt kaptam, és - mint később kiderült - adtam is.

Jó néhány évvel ezelőtt én is reménykedtem, amikor elkezdtem Jógázni. Legyengülve, elfogyva, komoly fizikai és mentális tünetekkel, amikor az is siker volt, hogy kiléptem az utcára. Beletelt egy kis időbe, amíg rájöttem, mit szeretne mutatni nekem a betegségem, vagyis mit szeretnék mutatni saját magamnak a tüneteimen keresztül.
Azóta számos "segítővel", tanácsadóval osztottam meg a történetemet, és többször is meglepetten hallgattam meg, hogy szerintük az én indíttatásaim nem megfelelők a Gyakorláshoz és az Oktatáshoz, mert ezek negatív motivációk. Szerencsére ők nem sorstársaim, így egy szavukat sem hiszem el. :)

Nem ismerek annál megfelelőbb motivációt, mint hogy van valami, aminek a segítségével évek óta tapasztalom a saját erőmet, szerepemet a gyógyulásomban.
Ma még egy születésnapot ünneplek: a kitartásom, a tudatosságom, a bátorságom napját.

Ha van a környezetedben bárki, aki gyulladásos bélbetegséggel küzd, mindenképpen biztosítsd őt a támogatásodról. Kérdezz, tájékozódj, mert ugyan egyre több és egyre fiatalabb embert érintenek ezek a problémák, még mindig nem kap elég nyilvánosságot.
A mi nehézségeink a láthatatlan betegségek kategóriájába tartoznak: egy látás- vagy mozgássérült emberhez képest rajtunk az esetek legnagyobb részében nem látszik semmi kirívó. A mindennapi élet azonban komoly nehézséget jelenthet, még a betegség passzív szakaszában is. A köztéri mosdók (és ezzel számunkra az akadálymentesség) ügyének rendezetlensége, a munkáltatók tájékozatlansága, érdektelensége, a rugalmas, részmunkaidős vagy otthonról (is) végezhető munkalehetőségek hiánya, a támogatások alacsony szintje és rossz elérhetősége miatt sokaknak nem marad más hosszútávú tervként, mint az alapvető túlélés.

Ha kérdésed lenne, vagy szeretnél többet tudni ezekről az állapotokról, szívesen segítek, válaszolok.

Szólj hozzá!

Megengedő fegyelem

2018. május 07. 18:10 - hannahjoga

"Mikor lesz már valami eredménye annak, hogy Jógázom?" - türelmetlenkedtem alig néhány évvel ezelőtt, és hallom a kérdést mostanában is mások szájából.

Anno és most is helytálló a visszakérdezés:
"Mikor fogsz elkezdeni valójában Jógázni?"

Amikor egyszerre több súlyos betegség terhe alatt rogyadoztam, és a fizikai tüneteknél csak a mentálisak voltak ijesztőbbek, bármit megadtam volna, hogy mielőbb jobban legyek. Nem teljesen jól, csak épp olyan élhető szinten. Bármit. Tényleg. Kivéve persze az elköteleződést, az önfegyelmet, a kitartást és a rendszerességet. Minden mást örömest vállaltam... Természetesen nem jött a várva várt javulás, nem hogy a gyógyulás (amelyről ma is még csak mesebeli fogalomként beszélhetek). Azt gondoltam, amikor majd egy szép tavaszi kedd este vége lesz a féléves pszichoterápiának, amire becsülettel eljártam, szerda reggelre egy új emberként ébredek majd, megszabadulva minden testi-lelki nyűgömtől. Ugyanígy biztos voltam abban is, hogy ha vége a húszórás intim torna tanfolyamnak, amire a műtéti károsodások helyrehozásának céljából volt szükségem, azonnal visszatér az erőm, és az inkontinencia csak egy rossz emlék lesz. Aztán véget ért ez is, az is. Jött a feketeleves: a pszichológus és a tréner is kiejtette azt a szót, amelytől akkor még szinte sokkot kaptam, és amivel kapcsolatban a leginkább azt érzem, hogy hajlamosak vagyunk saját szájunk íze szerint értelmezni: "Gyakorolj minden nap!".

A kezdeti időszak után nagy lelkesen minden este és reggel gyakoroltam az autogén tréninget és a tornát is. Aztán ahogy múltak a hetek, napok, úgy lankadt az érdeklődésem, és úgy erősödtek a gyenge kifogások: fáradt vagyok, nincs időm, egy nap kihagyás nem számít, úgysem érzem annyira a hatását, majd bepótolom, és így tovább. Meg is győztem magam mindannyiszor. Csak éppen a tünetek kezdtek visszatérni: újra szorongtam vagy rosszabb esetben pánikoltam naponta többször, és megint kezdtem elveszteni a fizikai kontrollt is azon a területen, amiért annyit dolgoztam addig. Ráadásul az inkontinencia esetében nem volt mese: rendszeresen műszeres mérésre kellett járnom, ahol számszerűsítve volt, hogy éppen mekkora is az a bizonyos erő, és ha nem is csökkent drasztikusan, de nem mutatott fejlődést. Új stratégiára volt szükségem.

Adtam magamnak néhány napot, leültem, és átgondoltam: ha valóban meg szeretnék változtatni néhány dolgot az életemben, és ezzel boldogabbá válni, sőt boldogabbá tenni a Szeretteimet is, akkor máshonnan kell megközelíteni ezt az egész Gyakorlás dolgot, aminek most keserű, nyomasztó házi feladat-íze van.

Elkezdtem hát tapasztalni, érezni, tudatosan megfigyelni, hogy mit ad nekem valójában a Gyakorlás. Külsőleg elvárt kötelességek helyett ÖnMagammal kezdtem el foglalkozni, időt és energiát szánva ezekre a dolgokra. Néhány, teljes figyelemmel és átadással végzett gyakorlás után megtörtént a szemléletváltás: nincs szükség alkudozásra, előnyök és hátrányok mérlegelésére, kifogások listázására. Egyszerűen jól érzem magam, amikor a gyakorlataimat végzem, és érzem, megélem, mennyit segítek velük magamnak. Nem azért gyakorlok, mert valaki azt mondta, és nem hagyom abba azért, mert éppen jól lettem. Én azt érzem, hogy már nem tudom elképzelni nélküle a mindennapjaimat.

Ebben az időszakban találkoztam először a Jógával, majd még néhány évvel később a Tradícióval.

Kezdetben eljársz órákra. Kapiskálod, hogy talán emiatt, talán másvalami miatt változások álltak be az Életedben. De nem gyakorolsz. Ennek legfőbb oka szerintem az, hogy senki nem mondja meg Neked, hogyan lenne érdemes gyakorolnod. Keresgélsz, tapogatózol, aztán nagy ritkán találsz egy irányzatot, egy Utat, még ritkábban egy Tanítót, aki segítségedre lehet a saját gyakorlásod kialakításában. De gyakorolni nem ő fog helyetted.

Az én tippem ugyanaz, mint amit én kaptam évekkel ezelőtt és mostanában a terapeutámtól, tréneremtől és a Tanítómtól: "Ha változást szeretnél, gyakorolj minden nap!". Ha segítségre van szükséged, hogy hogyan csináld, hát kérj segítséget!

Az én gyakorlásaimban - hacsak nem vagyok komolyan rosszul - már nincs helye az alkudozásnak. Nincs olyan, hogy ma már gyakoroltam, szóval holnap nem fogok. Mint ahogyan azt sem mondom, hogy az utóbbi időben sokat lélegeztem, most jobb is, ha hetekig nem veszek levegőt. Csak örömmel tölt el, amikor leülök meditálni, gyakorolom a testtartásokat, vagy erősítem az arra váró területeket.

Egyszerűen megengedem Magamnak a változást, és azt, hogy Jót tegyek Magammal.

És Te? Mikor fogsz elkezdeni valójában Jógázni?

~

"Elképesztő megfigyelni, hogy a legtöbb emberen eluralkodik a rosszkedv és a közöny, és nincs tudatában annak, hogy az élet ezen a földön csak egy rövidke pillanat, ezt a pillanatot pedig arra kellene használnia, hogy megtisztítsa a lélek útját. Azok, akik nem végzik el kötelességeiket, és mégis a legjobbat várják el az életben, boldog tudatlanságban élő bolondok."
(Szvámi Ráma: A spirituális élet lényege)

 

Szólj hozzá!

Egy kis idő ÖnMagaddal, ÖnMagadért

2018. április 28. 11:38 - hannahjoga

Kicsivel több, mint negyedórányi töltődés, pihenés, ellazulás Tőlem - Neked.

Fogadd Szeretettel letölthető relaxációs hanganyagomat.

Javaslatok a relaxáláshoz:

∼ Keress egy csendes, békés, lehetőleg zajmentes helyet az Otthonodban. Ha lehetséges, a talajon helyezkedj el.

∼ Próbáld erre a pár percre kizárni a külvilágot, kapcsold ki a telefonodat, és kérd meg a Családot, hogy ne zavarjanak.

∼ Teremts félhomályt, használj esetleg sólámpát (a gyertyafény kissé zavaró lehet behunyt szemekkel is).

∼ Ha szeretnéd, párologtathatsz valamilyen kellemes illóolajat, vagy gyújthatsz füstölőt, de kerüld az erős illatokat.

∼ Takarózz be, és ha kényelmesebbnek érzed, tehetsz egy párnát vagy összegöngyölt pokrócot a medencéd alá.

∼ A relaxációnak nem célja az elalvás, de remek előkészítése lehet az éjszakai pihenésednek.

∼ Ha este végzed a relaxációt, akkor utána, ha lehet, már ne kapcsold be a telefont, TV-t, inkább fókuszálj az elcsendesedésre és a pihenésedre.

∼ Napközben is végezheted a gyakorlatot, ez esetben a Jóga gyakorlásod (vagy bármilyen aktivitás) utáni megnyugvásként, ellazulásként ajánlom. Ha szeretnél, a relaxáció után meditációba is mélyülhetsz.

Kellemes megnyugvást, kikapcsolódást kívánok Neked! :)

Szólj hozzá!

"Pánikrohamot kapok, ha a légzésemet kell figyelnem."

2018. április 24. 14:13 - hannahjoga

...hangzik el a mondat Dargay András, a Terápia című népszerű sorozat főszereplőjének szájából. A pszichológus barátnőjének arra az ötletére reagál így, mely szerint menjenek el közösen egy jógaórára. Szerencsére mára a pszichoterapeuták szinte egyöntetűen hangoztatják a légzésfigyelés, a koncentrációs gyakorlatok, a relaxáció és a meditáció áldásos hatásait.

Ennek ellenére én magam - jógaoktatóként is - tökéletesen átérzem András ellenérzéseit a csendes befelé figyeléssel kapcsolatban. Az én pszichoterápiámnak fontos része volt az autogén tréning elsajátítása is, a Jógával pedig egyre inkább elmélyedtem a különböző relaxációs technikákban, később a meditációban és a légzőgyakorlatok néven közismert pránajámában (a légzés szerepéről még lesz szó egy későbbi bejegyzésben).

A szorongás és a pánikbetegség legnagyobb próbatétele az, amikor nyugton kell maradnod. A nehezebb időszakaimban képtelen voltam megvárni a villamost egy helyben állva, és inkább kerülőúton mentem, ha a zebrához érve piros lámpát kaptam.

Az első néhány jógaórámon a gyakorlás eleji ráhangolódás, elcsendesedés pár perces ülése helyett szívesen ugrottam volna fejest egy cápákkal teli medencébe. Előfordult, hogy mire az ászanázásra került a sor, én már annyira kimerültem a csukott szemeim mögött megvívott csatában, hogy remegve tudtam csak feltápászkodni. Paradox módon azonban, ha átengeded magad ilyenkor az érzéseknek, vagy komolyabb esetben a rohamoknak, átesel a holtponton. Az addig óriásként föléd magasodó szörnyetegből egy spánielméretű, kezelhető mumus válik, aki egyre ritkábban köszön be.

Ehhez azonban - nem titok - gyakorolni kell. Meg kell barátkoznod Önmagaddal, a Csenddel, meg kell tudnod, mi az, ami annyira taszít Téged a saját Magaddal töltött időben, és ami talán még ezeknél is fontosabb: ki vagy mi ültette el Benned azt a hitet, hogy baj, ha semmit sem csinálsz percekig vagy akár órákon át. Ez utóbbi kérdés mutat rá arra, miért gondolják sokan, hogy a pánikbetegség ellenszere a fizikai aktivitás. Maratonokat futnak, napi több edzést tolnak le végkimerülésig, azt gondolva, hogy meggyógyultak, miközben pótcselekvésekkel tartják távol a rohamokat, vagy becsapva a szervezetet, ők maguk idézik elő a pánik tüneteit a mozgással - ráadásul az egész napos aktivitás, eleve felpörgetett életmód mellett. Könnyen kiderül, hogy ez tévút, hiszen amint el kell csendesedniük, újra szorongani kezdenek. Ennek elnyomására aztán ismét irány az edzőterem vagy a futópad, vagy más egyéb menekülési útvonal önmaguk elől.

A pánikrohamok során a "Küzdj vagy fuss!" utasítás aktiválódik a szervezetben. Eldönthetem, hogy lefutok-e ma is egy félmaratont, aminek sosem lesz vége, vagy megfordulok, és megnézem, ki kopogtatta meg a vállamat. Utóbbi esetben a Küzdj! utasítás sem fejezi ki hűen azt, ami számomra megnyugvást hozott. Inkább a "Békélj meg!" vagy a "Barátkozz!" felszólítás lenne helyénvaló. Olykor még most is előfordul, hogy a meditációs ülésem alatt megkopogtatja a vállam a szorongás (a pánik néhány éve elköszönt és világgá ment). Ilyenkor magamban rámosolygok, megkérdezem, mit tehetek érte, és hagyom beszélni. Ez persze nehezebb, mint betömni a száját néhány újabb kilométerrel vagy súlyzókkal, de tudom, hogy attól csak még dühösebb lenne legközelebb. Így viszont amint kipanaszkodta magát, szépen visszagömbölyödik a lábamhoz, és megkönnyebbülve újra elalszik. Az ő segítségével pedig megint egy kicsit közelebb kerültem ahhoz, miben változtassak és mire figyeljek oda mostanában.

Szólj hozzá!

Ég a gyertya, ég

2018. április 06. 18:25 - hannahjoga

Eddig pontosan 475 percen keresztül, három hónap alatt. Az elmúlt időszakban Gyakorlásom fontos részévé vált a Trataka.

A Trataka olyan "sat kriya", azaz tisztító gyakorlat, amelynek során pislogás nélkül nézünk valamilyen objektumot, lehetőleg egy gyertya lángját. Ez kezdetben néhány másodpercig sikerül is, intenzív könnyezés közepette. A könnyezés - szerintem csodálatosan megkapó - magyarázata pedig az, hogy a tűz elkezdni kiszorítani a vizet.

Ez a fajta összpontosítás, koncentrációs gyakorlat remek előkészítése a meditációnak. A felesleges információk, (tév)képzetek, vélemények, berögződések helyett elkezdjük végre látni az adott tárgyat. Minden hozzá kapcsolódó minőséget, jellemzőt az adott pillanatban, közvetlen közelről, teljes odaadással ismerünk meg. Az érzékszervek működnek, az elme megpihen. Nincsen dolga, nem kell kategorizálnia, ítélkeznie, minősítenie. Ritka alkalom.

Fokozatosan építettem fel a gyakorlást, és újra lenyűgözött a fejlődés lehetősége: eleinte húsz másodpercig sem voltam képes a lángot nézni, mostanra pislogás nélkül hét-nyolc percig is bele tudok merülni. Fontos, hogy ellenőrzött legyen a gyakorlásunk, mivel az erős tisztító gyakorlat a tudatalattiból is felszabadíthat lenyomatokat. Ez az én esetemben néhány hétig tartó alvászavarral járt. Gyakorlatilag alvás helyett is folyamatosan pörögtem agyban és testi szinten is, nagyon intenzív álmaim voltak, nyugodt, pihentető alvás nélkül. A reggeli ébredéskor nem ritkán fájtak a lábaim, mert egész éjjel járkáltam rajtuk álmomban, kimerültek az izmok, és percek kellettek hozzá, hogy rájöjjek, "melyik valóságot" élem éppen. Küzdöttem még az éber álmodással, szorongásos tünetek erősödésével, realitásvesztéssel. Ha van kihez fordulni mindezzel, csak akkor érdemes huzamosabb ideig intenzíven alkalmazni a Tratakát.

Szépsége, hogy még nappali fényben végezve is sötétbe borul a szoba, csak a láng világít, csak az létezik. A tűz mibenléte amúgy is megfoghatatlan - legalábbis számomra -, és ezt a misztikusságot csak növeli finom mozgása, imbolygása.

A gyakorlat érdekessége, hogy, habár kiskorunkban számtalanszor hallgathattuk meg, hogy "Ne játssz a tűzzel, mert bepisilsz éjszaka!", a Trataka éppen, hogy megszünteti az ágybavizelés problémáját gyerekeknél (természetesen szintén körültekintően, kontroll alatt szabad csak gyakorolni), ezen kívül erősíti a szemmozgató izmokat, így élesedhet és tisztábbá válhat a látás - ezt szintén tanúsíthatom.

Én a jövőben kissé visszafogottabban fogom gyakorolni, de egy alkalommal mindenképpen ajánlom megtapasztalásra.

Szólj hozzá!

Én vagyok.

2018. április 01. 13:41 - hannahjoga

Az én történetem akkor kezdődött, amikor majdnem véget ért.

A mozgalmas múlt részleteit néhány évvel ezelőtt egy blog kérésére írtam meg:
http://zsigerkronikak.blog.hu/2015/08/19/_nem_tudom_mit_csinal_de_abba_ne_hagyja

Az azóta zajló önismereti munkáról, fejlődésről és visszalépésekről, leckékről és tanulságokról, blokkokról és oldódásokról olvashatsz majd.
Amikor sorsfordító változásokat hoz az Élet, nehéz megtalálni az egyensúlyt a külső és a belső munka között. Egy (vagy több) betegség esetén a társadalmunk által elfogadott reakció az orvos, a segítők, a tanácsadók, a különféle módszerekkel és hitrendszerekkel dolgozó "gyógyítók" felkeresése. Szaladunk rendelőkbe, tudósokhoz és nemtudósokhoz, nyúlunk fűhöz-fához-tablettához, miközben magunk elől is futunk. Csak oldja meg valaki a problémát! Csak szüntesse meg a fájdalmaimat! Azokat a fájdalmakat, amelyekről ő mit sem tud, hiszen én érzem.
Aztán nagy sokára egy lépéssel közelebb jutunk a válaszokhoz azzal, ha már elfogadjuk, hogy valaki (leggyakrabban egy pszichoterapeuta) kérdéseket tegyen fel nekünk. Elindulunk egy ösvényen, és szép lassan mi válunk a Kérdezővé. Talán néha születnek Válaszok is...

Húsvét időszakában kezdem el rendszerezni a gondolataimat, írásaimat ebben a blogban.
Abban az időszakban, amikor olyan sok kérdés merül fel bennünk: mi történt akkor régen, amit most ünneplünk? Hogyan volt egyáltalán lehetséges? Számítanak ezek a kérdések? Miért nem a szimbólumokat, jelképeket, érzéseket vizsgáljuk meg, amelyeket a saját Életünkbe hoz ez az Ünnep? Mit jelent az Újjászületés, a szenvedésektől való megszabadulás, a megváltás a mi olvasatunkban, a mindennapi életünk szintjén?

A nyúl az ázsiai hagyományokban az istenség hírvivője, a buddhistáknál a Hold szent állata, indián törzsek szerint az emberiség jótevője, a maják pedig neki tulajdonították az írás feltalálását. Most én is erre a hívásra válaszolva kezdek el írni.

Milyen témák körül forognak a gondolataim, milyen témák bukkanhatnak fel a blogban?

- Jóga. Jógapózok, amelyek gyakorlása megkönnyítik a mindennapi életünket. Az életenergia, a fizikai és tudati szint, emésztési problémákat rendező jógaterápia, stresszoldás, filozófia, meditáció és koncentráció, önismeret.

- Betegség. Nem kerülhetem ki a témát. Szorongásos tünetek és pánikbetegség. Depresszió. Crohn-betegség.

- Kivonulás, váltás. Alkalmazotti létből vállalkozó. Otthoni munkavégzés, határok és végtelen lehetőségek. Önfegyelem, napirend és menedzsment minden téren.

- Minimalizmus, egyszerűbb Létezés.

És még egy kérdés...
...velem tartasz?

Szólj hozzá!