HannaHJóga

Ég a gyertya, ég

2018. április 06. 18:25 - hannahjoga

Eddig pontosan 475 percen keresztül, három hónap alatt. Az elmúlt időszakban Gyakorlásom fontos részévé vált a Trataka.

A Trataka olyan "sat kriya", azaz tisztító gyakorlat, amelynek során pislogás nélkül nézünk valamilyen objektumot, lehetőleg egy gyertya lángját. Ez kezdetben néhány másodpercig sikerül is, intenzív könnyezés közepette. A könnyezés - szerintem csodálatosan megkapó - magyarázata pedig az, hogy a tűz elkezdni kiszorítani a vizet.

Ez a fajta összpontosítás, koncentrációs gyakorlat remek előkészítése a meditációnak. A felesleges információk, (tév)képzetek, vélemények, berögződések helyett elkezdjük végre látni az adott tárgyat. Minden hozzá kapcsolódó minőséget, jellemzőt az adott pillanatban, közvetlen közelről, teljes odaadással ismerünk meg. Az érzékszervek működnek, az elme megpihen. Nincsen dolga, nem kell kategorizálnia, ítélkeznie, minősítenie. Ritka alkalom.

Fokozatosan építettem fel a gyakorlást, és újra lenyűgözött a fejlődés lehetősége: eleinte húsz másodpercig sem voltam képes a lángot nézni, mostanra pislogás nélkül hét-nyolc percig is bele tudok merülni. Fontos, hogy ellenőrzött legyen a gyakorlásunk, mivel az erős tisztító gyakorlat a tudatalattiból is felszabadíthat lenyomatokat. Ez az én esetemben néhány hétig tartó alvászavarral járt. Gyakorlatilag alvás helyett is folyamatosan pörögtem agyban és testi szinten is, nagyon intenzív álmaim voltak, nyugodt, pihentető alvás nélkül. A reggeli ébredéskor nem ritkán fájtak a lábaim, mert egész éjjel járkáltam rajtuk álmomban, kimerültek az izmok, és percek kellettek hozzá, hogy rájöjjek, "melyik valóságot" élem éppen. Küzdöttem még az éber álmodással, szorongásos tünetek erősödésével, realitásvesztéssel. Ha van kihez fordulni mindezzel, csak akkor érdemes huzamosabb ideig intenzíven alkalmazni a Tratakát.

Szépsége, hogy még nappali fényben végezve is sötétbe borul a szoba, csak a láng világít, csak az létezik. A tűz mibenléte amúgy is megfoghatatlan - legalábbis számomra -, és ezt a misztikusságot csak növeli finom mozgása, imbolygása.

A gyakorlat érdekessége, hogy, habár kiskorunkban számtalanszor hallgathattuk meg, hogy "Ne játssz a tűzzel, mert bepisilsz éjszaka!", a Trataka éppen, hogy megszünteti az ágybavizelés problémáját gyerekeknél (természetesen szintén körültekintően, kontroll alatt szabad csak gyakorolni), ezen kívül erősíti a szemmozgató izmokat, így élesedhet és tisztábbá válhat a látás - ezt szintén tanúsíthatom.

Én a jövőben kissé visszafogottabban fogom gyakorolni, de egy alkalommal mindenképpen ajánlom megtapasztalásra.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hannahjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr3513814764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.